Cr, azaz close reading. Ezúttal megpróbálok szorosan olvasni - tudásomhoz mérten. Néhány nappal ezelőtt arra gondoltam, hogy szóról-szóra megismétlek egy tavaly év eleji blogbejegyzést, hogy az ismétlésből eredő örömet átélve kioltsam a bejegyzésben foglalt melankóliát, amely újból elfogott. Tervemet végül nem valósítottam meg, de hálából, hogy egyáltalán megfogalmazódott bennem ez a furcsa ötlet, újból levettem a polcról Az ismétlést, és elkezdtem újraolvasni. Az újraolvasás még mindig tart, ezért joggal lehet kísérletemet érdekesnek minősíteni, már azért, hogy így, olvasás közben, az egész szöveget még nem teljesen bekebelezve fogok neki egy kusza olvasónapló megszövegezésébe. Mentségemre szolgál, hogy nem üres kézzel vágok neki az ismeretlennek - ha úgy vesszük, SAK olvasásakor mindig az ismétlésből fakadó gyönyört érzem. Nem törekszem ezúttal sem a rendszerességre, hiszen eddigi ígéreteim is kudarcba fulladtak a blog írását illetően. Ezért csak elkezdem, valamikor majd folytatom, és ha lehet, egy zaklatott és egyben megkönnyebüléssel vegyített ponton majd befejezem.
Az ismétlés szerzője Constantin Constantius, alcíme szerint "próbálkozás a kísérleti pszichológiában". Az 1843-as szöveg szerzői álneve más SAK-szövegben nem fordul elő. Wilhelm Wundt, akinek nevéhez a tudománytörténet a kísérleti pszichológia alapelveinek kialakítását köti, a szöveg megjelenésekor 11 éves, de ez persze semmitmondó adat. A mottó id. Flavius Philostratus hőstörténeteiből származik: "A vad fákon virágok illatoznak, a szelídek gyümölcsöt hoznak." Mintha a Vagy-vagy kibékíthetetlen ellentéte köszönne vissza... Míg az A nevű csábító elsősorban a beporozandó virágocskákat konnotálja (konnotálja magához, és ezzel célhoz is értünk), addig B, a házastársi szelídség kitartó szószólója elsősorban gyümölcsök (utódok) nemzéséért felel. Kicsit talán direkt megfeleltetés, de van relevanciája. A 'cr' során végig bekezdéseként haladok, és ömlesztem az impressziókat, zárójelben a magyar kiadás oldalszámait jelölöm. Már hajnal van, de belefogok, mert kicsit tréningezni szeretném az agyamat. (Jan Garbarek legutóbbi albumát hallgatom - varázslatos.)
1. (9) Diogénész a mozgást tagadó eleatákat azzal győzte meg, hogy fel-alá járkált. SAK azért idézi a mozgásról szóló mulatságos antik anekdotát, mert maga is egy ellentétes irányú mozgás kérdéskörében vizsgálódik: míg az ókori filozófiában azt vallották, hogy minden megismerés emlékezés, addig az újkor (Leibniz) az életet ismétlésként képzelték el. Az emlékezés visszafelé-ismétlődés, az ismétlődés előre-emlékezés. SAK egy bakugrást követően vonja le a következtetést: az ismétlésből öröm fakad (mivel az emlékezés bút eredményez). Vegyük kiindulópontnak ([1]) a megismerés és ismétlés, azaz mindenfajta komolyabb intenció előtt álló szubjektumot - állítsuk ezt szembe az (első) megismerési mozzanattal ([2]). Ebben a helyzetben két választása van: az [1]-el jelölt emlékezés, illetve a [3]-al jelölt ismétlés. Előbbi esetben felidézi a kezdetet, megismétli, utóbbi esetben megismétli a megismerési mozzanatot, a [2]-[3] viszony emlékeztet a [1]-[2] viszonyra. Ebből is látható, mennyire erős volt SAK a gyors és lényegretörő felvezetésben, és hogy jómagam mennyire béna vagyok az érzékletes példák gyártásában.
2. (10-11) SAK a Vagy-vagy A-jára utal, és a bekezdés első részének retorikájában az emlékezést és az ismétlést a csábítás örök tárgyával, a nővel, ezen belül is a nő korszakaival érzékelteti. Az ismétlés középponti helyzetbe kerül az emlékezés és az remény viszonyában: a remény a megfoghatatlan és elnyerhetetlen bájos hajadon, az emlékezés az idős szépasszony, az ismétlés viszont a szeretett feleség, akit soha nem unhatunk meg. SAK A-ból B-be lép - újból elindul az ironikus játék, amelynek tétje az, hogy végre megtudjuk, csábítsunk vagy állapodjunk meg. Virágok vagy gyümölcsök? Trófeaterem vagy gyerekszoba? SAK itt mintha letenné a garast a relaatíve nyugalmasabb életvitel mellett. A bekezdés további részéből kiderül, hogy az ismétléshez bátorság szükséges. Reménykedés: gyávaság, emlékezés: léhaság, ismétlés: férfiség, vagy másképpen szólva a reménykedés: csalfa gyümölcs (nincs jóllakottság-érzet), az emlékezés: lyukas kétfilléres (nem jó semmire), az ismétlés: a mindennapi kenyér. Aki az ismétlést választja, nem lelkesedik a világ csodái iránt, hiszen már ismeri őket (azaz van mit ismételgetnie). A világ maga is ismétlés - elhangzik a maxima, de van itt egy érdekes gondolat is.
"Mert ismétlés nélkül mi is lenne az élet? Ki szeretne a múlt emlékirata lenni, vagy olyan tábla, melyre az idő minden pillanatban új jelet rajzol?"
Ugyebár az emlékirat az emlékezés, a tábla viszont a remény lenne. Mi lehet az ismétlés? Fura, de azt hiszem, egy olyan tábla, melyre az idő minden pillanatban ugyanazt a jelet rajzolja. Na ezen még gondolkodom a legközelebbi alkalomig...
