Ebben a rovatban egy jópofa holland oldal SAK-kal kapcsolatos tanulmányait fogom szemlézni, és tényleg csak szemlézni, vagyis röviden bemutatni. Megpróbálok kitérni a Dán érintett szövegeire, és összefoglalni a főbb jegyeket, esetleg egy-két gondolattal kiegészíteni, ha valami eszembe jut.Sipe kiindulópontja az, hogy a Dánt könnyen nőgyülölőnek lehet bélyegezni, legalábbis ez olvasható ki néhány kommentárjából, és korai ironikus hangú szövegéből, ami a nők "nagyszerű képességeiről" szól (Ogsaa et Forsvar for Qvindens hoie Anlæg, 1834, A álnéven, magyarul tudtommal nem olvasható). Azzal viszont, hogy ellencsapást mért a filozófiai hagyományokra, megnyitotta az utat a feminizmus előtt (ez azt hiszem, meglehetősen egyoldalú és elfogult vélemény, de mindegy). SAK véleménye azért nem lehet egyértelmű, mivel több álnevet használt, sőt, fiktív alteregói olykor vitába is szálltak egymással, ezzel több értelmezési lehetőség áll előttünk. Rátérve az előbb említett 1834-es szövegre, Sipe zavaró effektként említi meg az álnevet és az iróniát, de ezt a szöveget így is a hagyományos maszkulin (filozófiai és társadalmi) tendencia nyomaként veszi figyelembe. Összetettebb a helyzet A csábító naplójával, aminél Sipe az álnév mellett az életrajzi vonatkozásokat is kiemeli: így, bár (a nőkre nézve) negatív hang határozottan erős, (pl. a nő a másba-való-lét, a nőt a férfi teszi "egzisztenciává", stb.), nem vehetjük mindezt "komolyan", mivel SAK célja az volt, hogy a szöveggel elrettentse ex-menyasszonyát. A helyzet a Félelem és rettegés kontextusa alapján válik enyhén blaszfémikussá - itt SAK (persze álnéven) Szűz Máriát és Sárát piedesztálra emeli, és az Isten előtti egyenlőség prekoncepciójából kiindulva feloldja a nemek közti különbséget. Sipe ezen a helyen vonja be szövegébe a feminista diszkurzust: megállapítja, hogy bizonyos feministák véleménye szerint az Isten előtti egyenlőséggel SAK nyitva hagyta a szociális megoldást (azaz a "jogi" egyenjogúságot"), így nyugodtan tekinthető nőgyülölőnek. A vallási stádium ezek szerint nem jár együtt az egyenlőség hirdetésének tényével. A tanulmány szerzője végülis ezt tekinti paradoxonnak, mely feloldását két további részben előlegezi meg (az egyikben néhány kortárs feminista elméletet tekint át, majd Beauvoirral hasonlítja össze SAK-ot). A zárlatban Sipe hangsúlyozza, hogy nem jutott komolyabb eredményre, bár a Beauvoir-allúzió egy lehetséges mód lehet a Kierkegaard és feminizmus közötti kapcsolat árnyalására. A tanulmány logikaileg-retorikailag jól fölépített, a szerző számos szövegből citál, így fő témája mellett sok más érdekességről is értesülhetünk. Kutatása újszerű, így nem véletlen, hogy egyes értelmezési módozatok felemlegetése mellett komoly eredményt nem tudott felmutatni.
Ami szerintem megoldás lehet a femista olvasat számára, az annak eldöntése, hogyan is kell SAK egyes (nőkkel kapcsolatos) szövegeit olvasniuk. Az életrajzba felesleges beleveszni (ezzel az intencionáltság kérdéskörének megfejtésébe is), akárcsak a "közvetett kommunikációba" (bár ennek a szakirodalomban legalább óriási anyaga van), ehelyett például a feminista nézőpontból érdekes Vagy-vagy stílusszintjeinek meghatározása hozhat eredményt. Milyen retorikával él A és B? Esztétika és etika mennyire prekoncepcionál különböző szövegfajtákat vagy érvelésmódokat? Egyáltalán, miként értelmezhető A és B pengeváltása? Mennyiben folyik a "harc" a nő kérdésköre mentén? Valószínűleg messze vagyok attól, hogy a kérdésben otthonosan mozogjak, bizonyára sokan foglalkoznak ma is a Dán feminista olvasatával, de akit érdekel a kérdés, annak ez az írás jó kiindulópont lehet. (Itt található pdf-ben)
