Első naplóbejegyzései közt nem találtam december 9-ére keltezettet, pedig marha kiváncsi lennék arra, mi is járt a Dán fejében eznap. Naplóját akkor kezdte el rendszeresen vezetni, amikor még írás közben gyakrabban foglalkoztatta a megfelelési kényszer, nevezetesen az óralátogatás és a szakdoga-írás. 1837-ben ismerte meg Regina Olsent, egy évvel később elvesztette édesapját, viszont megjelent első olyan szövege, melyet már nem a diákköri eszmecserék ihlettek: kritikája a nagy mesemondó, Hans Christian Andersen egy munkájáról. Andersent állítólag megrendítette a mindössze 25 éves ifjú írása, dupla adag gyógyszert dobott be, és egy ideig gyakrabban kérette magához orvosát. Öt évvel később rendeződött viszonyuk (bár nem volt semmiféle polémia), amikor SAK megküldte Andersennek a Vagy-vagy első kiadását, ami az öregnek nagyon tetszett, és erre reflektált is. Szóval, a Dán a naplóírás kezdetén éppen a boldog egyetemi tivornyák és a magábazárkózottság közötti néhány éves határmezsgyén álldogált, üldögélt, és tette még mindezt szerelmével."Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb időszak, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki." (Vagy-vagy, Diapszalmata)Az első korszakból pedig akkor lépünk át a következőbe, amikor a találkozások együttlétekké válnak, amikor már kiapadóban van az Egyik vagy a Másik szóáradata, és hosszan beáll a szünet. Amikor a tettek ős-ösztönösségébe belevegyül a Másikhoz igazodás teljesíthetetlen vágya, a Jó vagy a Rossz kérdéskörének izzadságos körbejárása, úgy egyáltalán a gondolatiság egyre nagyobb szerepet tölt be, és ez szélsőséges esetben akár rövid időn belül romba is döntheti a szerelmet. Az első stádiumban gyakoriak az álmatlanul eltöltött éjszakák, a fel-alá járkálások, az ön-kívület (azaz a benne-való-lét, illetve - ha ezt vulgáris direktséggel vértezzük fel - az erre érzett biológiai késztetések kimeríthetetlen tárháza). Érthető és megmagyarázható minden reakció, még akkor is, ha az egész helyzettel képtelenek vagyunk mit kezdeni. Azért lesz fájó minden búcsú, hogy a következő találkozásokig felgyülemlett erő egy pillanatban oszoljon el, amint meglátod Őt. Vagy ez lenne az az idealisztikus séma, aminek létjogosulatlanságával SAK mindvégig tisztában volt? Ő csábítóként hódította meg a kiszemelt áldozatot (álnéven, A-ként, fikcióként, vágyként), miközben talán észre sem vette, hogy az esztétikai értelemben elcsábított anyósjelölt mennyire belehabarodott. Az asszony megélte a szerelem első korszakát, és nem juthatott tovább. A lány sok stádiumon átugorva ott találta magát a magárahagyatottság állapotában. A csábítót mindez hidegen hagyta, ő kimérten packázott, és gondosan törölgette mindennap törékeny marionettfiguráit.
"A szerelem beteljesedhetetlen. Szeretni valakit annyit jelent, tudatában lenni a szeretett megszerezhetetlenségének. Árnykép csupán, ha úgy nézzük, múló bozóttűz. A Másik nem a szerelmed. Ő Te vagy. Magadat keresed, és végül megtalálod. Szerelmed nem is Te vagy, hanem az, akivé válnál. Ezért soha nem fogod megszerezni."Így is lehet nézni. Átugrálni az egyik logikai képtelenségről a másikra, hitehagyottá, elveszetté válni. Talán a szerelem első korszaka is csak illúzió? Mi van akkor, ha valaki már ebben a kánaáni kontextusban is a Végre gondol? Nem elég szerelmes? Képtelen a szerelemre? Bolond? Vagy csak egyszerűen a végtelenségig narcisztikus? Esetleg önző? Na, ennyi kérdés esetében már tényleg nincs szó szerelemről. Ez már túlgondolás. SAK teljesen váratlanul vált el Reginétől négy év ismeretség és a jegyesség után. Túlgondolta volna? Ráparázott? Esetleg ha lenne valami ötletetek...
