Az ismétlés, L'Harmattan, 2008, 124 oldal, 1800 Ft
Háromnegyed év után azért merészelek még egyáltalán megszólalni itt, mert végre elolvastam az év meglepetéskönyvét. Finomítás: szóval olyan értelemben meglepetéskönyvét, hogy a Jelenkor életműkiadásán kívül nem számítottam más K-szövegek itthoni megjelenésére, így miután már harmadszor jártam körbe a Könyvhéten idén nyáron, a látványt követő meghökkenést rögtön egy gyors transzfer követte, a vékony kis könyvecske pedig már ott is utazott mellettem, műanyagban, biztonságban, megbecsülésben. Telt-múlt az idő, nekem meg kellett egy (újabb) könyv, ami belefér a kabátzsebembe, így tegnapelőtt betuszkoltam a dánt induláskor, majd előkaptam a buszon, melynek új jelzését, a 218-at kezdem úgy megszokni, mint hajdanán K azt, hogy Regine beletörődött volt kedvese hülyeségeibe, és igent mondott a kellemes modorú Fritznek. Finomítás: szóval K soha nem tudott ehhez teljesen hozzászokni, ahogyan nekem is örökké idegen lesz ez a 218.
Az ismétlés 1843-ban jelent meg, egy évben például a Félelem és reszketéssel. Az általánosan elfogadott vélemény szerint gyönyörű kevert műfajú munka a szerelemről, jelen kiadás egyik fordítója és utószavának szerzője, Gyenge Zoltán szerint az "érzelmek esztétikája". Korrekt. A Vagy-vagy nagy átejtéséhez hasonló kis szerelmi gikszer körül bonyolódik a cselekmény: az író, Constantin Constantius (nevében máris az ismétlés!) összebarátkozik egy fiúval, aki a romantikus lépbetegség (aka spleen) összes tünetét magán viseli, ráadásul költő, ráadásul szerelmes, és ha mindez nem lenne elég, éppen azon parázik, hogy az eszmei szerelem a hölgy - immáron - könnyed megérinthetőségének (stb.) lehetőségével kezd széjjelfoszlani. Mi hát a megoldás? CC naprakész: kell keresni egy másik hölgyet, az ifjúnek vele forgolódnia, így szerencsétlen kislány majd szépen lassan kiábrándul, és az ifjú is takarékra kerül. Zsír. Minden szép és jó, CC beszervál egy varrólányt a terv végrehajtásához, de az ifjú megfutamodik. CC hőzöng, majd végre elutazik Berlinbe.
Berlinben az ismétlésre megismétlődésére vár (jut eszembe: az egész könyv azzal a tétellel indul, hogy az ismétlés a fordított emlékezés, az emlékezés a múltba nyúl, és vészterhes, míg az ismétlés a jövőbe, az örökbe, és pozitívabb), elmegy a színházba, de Nestroy Talizmánja nem nyújt neki akkora élményt, mint azelőtt, kiábrándultan hazaérve pedig felfordulást taál házában, mivel inasa nagyatakarításba kezdett, de későbbre várta urát. CC keserűen nyugtázza, hogy ismétlés: nix. Ekkor kezd leveleket küldözgetni az ifjú, aki hölgyek helyett újabban Jób könyvét hurcolássza magával az ágyba. Hát igen, erre Garff hívta fel a figyelmemet, de tényleg pazar a párhuzam, főleg hogy az ifjú különféle nyelvi érthetetlenségekről, a megértés képtelenségéről is ebben a kontextusban tudósít, miközben maga egy nagyon érdekes Jób-interpretációval áll elő. Sorról sorra haladva teszi magáévá a történetet, majd amikor értesül arról, hogy volt szerelmét eljegyezték, arról számol be CC-nek, hogy megtalálta az ismétlést, és újból megtalálta igazi énjét.
Kierkegaard aztán gondoskodik róla, hogy (megint) ne legyen semmi sem olyan egyszerű, hiszen egy olvasónak szánt utószóban elmondja, hogy ő alkotta az ifjút, és az egész szöveg inverz, azaz fordítva értelmezendő, szinte követeli az újraolvasást. Mindezt Az ismétlés című szöveg utolsó felvonásaként. Zavarbaejtő.
Egyébként pont a legjobbkor sikerült újrakezdenem K-t olvasni. Nem akarok semmilyen magas labdát lecsapni, de többszörösen megéltem valami ismétlést, bár nem a dán utasításai alapján, hiszen nálam még semmilyen vallásos stádium nem következett be (ezzel magyarázandó a Jób-értelmezés is, K újból elővette a jó öreg hármas tagolást: a vallási a legmagasabb stádium, mégha ez nem is feltétlenül imamalmot, templombajárást, önmegtartóztatást vagy hasonlókat jelent). Ha az utóbbi időszakot - teljes joggal - a letisztulás utolsó utáni állomáshelyeként veszem figyelembe, akár én is megfogalmazhatnám az ifjú utolsó levelének zárlatát:
"A mámor poharát ismét felém nyújtják, már érzem illatát, hallom a bizsergető zenét - ám előbb mutassunk be italáldozatot azért, aki a kétségbeesés magányában veszteglő lelket megváltotta: dicsőség neked, asszonyi nagylelkűség! Éljen soká a gondolat szárnyalása, éljen soká a halálos veszedelem az eszme szolgálatában, éljen a harc kínja, a diadal ünneplő ujjongása, éljen a végtelen örvénylés tánca, éljen a hullámcsapás, mely egyszer a mélybe húz, máskor a csillagokba repít." (97.)
Hát most egy szuszra ennyit. Sok minden eszembe jutott olvasás közben, és a külföldi oldalon is találtam két hosszabb tanulmányt, ami Az ismétléssel foglalkozik. Majd megpróbálom elpotyogtatni a következő hetekben a különféle impressziókat és gondolatokat.
